|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sipos Szabolcs 2005. szeptember 23.Sipos Szabolcs fiatal református pap elmondta, Szászvároson az egyháznak jelenleg 196 tagja van. A temetések száma jóval meghaladja a születésekét; az idén egyetlen kisgyereket sem tartottak szenteltvíz alá. A szombati kátéórákra mindössze két lány jár. Legutóbb, 2003-ban még nyolcan konfirmáltak. „A fiatalok között olyan is volt, aki nem beszélt magyarul, s nem is értette, hogy mit mond. De becsületére váljon, hogy bemagolta a kérdéseket” – mesélte a pap. A vegyes házasságból született gyermekeket itt is többnyire román osztályba íratják. Aki az anyanyelvi oktatást választja, annak az elemi elvégzése után a 25 kilométerre lévő Dévára vagy a távolabbi Nagyenyedre kell beíratnia csemetéjét. A fiatalok a templomtól is elpártoltak. Egy istentiszteletre mindössze 30–35 református jön el. A szászvárosi gótikus stílusú templom a 13. században épült. Utoljára 1936-ban a gyülekezet saját pénzéből tatarozta a templomot. A két iskolafenntartó gróf, Kún Kocsárd és unokaöccse, Kuun Géza mellszobrát a presbiterek nem merik a vár udvarára, a templom elé helyezni. Bedő Béla néhai lelkész a mezőről menekítette be a valamikor a református kollégium előtt álló szobrokat, melyeket tavalyig a tanácsteremben féltve őriztek. Miután került pénz talapzatra, a templom oldalsó bejáratához helyezték el őket. /Szucher Ervin: Magyarul tanulják, de nem értik. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./2006. február 25.Fehér megyében Vajasdra a magyarokat Bethlen Gábor telepítette le 1617-ben, Lippa várából, a török foglalás után. A református templom 1618-ban épült. Sipos Szabolcs református lelkész 33 éve pásztora a gyülekezetnek. – Lélekben apadunk, anyagiakban gyarapodunk, legalábbis a kommunizmus éveihez viszonyítva. 1973-ban, amikor idejöttem, 600 lelkes volt a gyülekezet. A tavalyi évet 492 taggal zártuk – mondta. A 33 év alatt 259 hívét temette el és 195 gyereket keresztelt. Nem költöztek el sokan a faluból. A sokgyerekes, nagy családok hiányoznak. A fiatalok nagy része városban dolgozik. Gyulafehérvár ipara szippantja el őket, meg a tövisi vasút. Sok a vegyes házasság. Még működik az iskolában a magyar tagozat, de kevés gyereket iratnak magyar iskolába. Kedvező változás van azóta, amióta az Iskola Alapítvány folyósítja a tanulmányi segélyt. A faluban 60% volt a magyarság aránya, de amióta a Verespatakkal kapcsolatos bányavállalat vásárolja a házakat, legalább 12 család költözött be Verespatakról. /Takács Ildikó: A harang hirdeti, hogy itt vagyunk. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 25./2006. március 13.Helytállásról és reménységről szólt vasárnapi beszédében Hunyad megyében, Szászvároson Sipos Szabolcs református lelkipásztor. A maroknyi gyülekezet lélekszáma évről évre apad, de mindig akadnak lelkes emberek, akik nem hagyják széthullani a közösséget. Március 15-én összegyűlnek a helyi magyarok, fejet hajtani a szabadságharc hősei előtt. Idén Fülöp Júlia, az EMKE helyi szervezetének elnöke színvonalas irodalmi összeállítással lepte meg az egybegyűlteket. /Gáspár-Barra Réka: Helytállás a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 13./2012. július 28.IV. Erdélyi Református presbiteri konferenciaSzórványgyülekezetekkel ismerkedtek Idén az Algyógyi Ifjúsági Központban tartja rendes évi konferenciáját az Erdélyi Református presbiteri szövetség. – Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő konferencia egyben táborozás is, igyekszünk olyan helyszínt választani, ahol az egyhetes program alatt lehetőség nyílik az üdülésre, kötetlen együttlétre, beszélgetésre – fogalmazott Pályi József, a presbiteri szövetség kerületi elnöke. Algyógy azonban nem csupán üdülő jellegével vonzotta a presbitereket. – Három évig a Balaton partján szerveztük meg a konferenciát, amelyre hivatalos volt az egyházkerület minden presbitériuma. Idén azonban a dél-erdélyi Algyógy mellett döntöttünk, mert úgy gondoltuk, itt betekintést nyerhetünk a szórványgyülekezetek életébe – mondta Pályi József. A konferenciákról ugyanis a szórványgyülekezetek képviselői általában hiányoznak. Idén is a Maros megyei, kolozsvári, Küküllő-menti és erdővidéki egyházmegyék küldték el képviselőiket. A presbiteri szövetség elnöke szerint a szórványvidéken a presbitériumok nehezen tudják ellátni feladataikat, hiszen a gyülekezeti tagok egy-egy nagyobb város, vagy község egész területén szétszórva élnek, ráadásul sokan vegyes családokban, így nehéz a kapcsolattartás. Persze a tömbvidék egyházközségei sem mentesek a mindennapi gondoktól, a megmaradás kérdése itt is az összefogáson, tudatos építkezésen múlik. – Jómagam a marosvásárhelyi alsóvárosi gyülekezet tagja vagyok. A városban tíz gyülekezet van, de szinte minden évben 500-600 egyháztagot kísérünk ki a temetőbe. A fogyás tehát nálunk is rohamos – ismertette a marosvásárhelyi gyülekezetek helyzetét Pályi József. Elmondása szerint azonban a helyzet nem olyan fekete, hiszen a fiatal lelkészcsaládok Erdély-szerte, jó példát mutatva vállalják a nagy családot. Szinte mindenhol három vagy ennél több gyermek születik a lelkipásztorok családjában és ez jó példát jelent a gyülekezetek számára is. Van olyan falu, ahol a helybeliek is megbátorodtak, évről-évre több a keresztelő. S azóta a határban fekvő szántóföldek sem hevernek parlagon. A családfők nekiveselkedtek, dolgozzák a földeket, hogy eltarthassák a családot. A gyülekezetek megtartásában nagy szerep hárul a presbitériumra is, hangsúlyozták az algyógyi konferencia előadói. Imre István Zoltán, mákófalvi lelkipásztor a dinamikus egyház példáját állította hallgatósága elé, Sipos Szabolcs, szászvárosi lelkész az egyházi élet megszervezéséről beszélt, Veress László marosszentkirályi lelkipásztor a gyülekezetépítésről tartott előadást, a tordai Nagy Albert lelkész pedig a presbiterek egyéni felelősségét taglalta. Dr. Gudor Kund Botond, gyulafehérvári lelkipásztor az egyházkormányzat és -építkezés témájában tartott előadást a konferencia résztvevőinek és el is kísérte őket Magyarigenbe, Boroskrakkóra, Hegyalja vidékére, hogy betekintést nyerjenek a kihalófélben lévő gyülekezetek megmaradásért folytatott küzdelmébe. Az Algyógyon töltött egy hét alatt a presbiterek meglátogatták a piski arborétumot, a szászvárosi református Kun Kollégiumot és vártemplomot, ellátogattak Dévára, Vajdahunaydra, Gyulafehérvárra, Nagyenyedre és Torockóra is. – Az itt tapasztalt élmények arra buzdítottak mindannyiunkat, hogy ne csak tanácskozzunk, hanem konkrét lépést is tegyünk a kihalóban lévő gyülekezetek megsegítésére. Ezért úgy döntöttünk, javasolni fogjuk az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy tízezer presbiterének, hogy mindenki, megszabott rendszerességgel, egy lejjel támogassa a szórványgyülekezeteket, illetve az elárvult templomok karbantartását – foglalta össze a konferencia döntését Pályi József, az egyházkerületi presbitériumi szövetség elnöke. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2016. május 10.Sipos Pál-emléktáblát avattakManapság nem ritka az emléktábla-avatás – közéleti elöljáróink rutinosan tesznek már eleget az effajta felkéréseknek. A középiskola küszöbén álló diákok azonban nem mindennap avatnak emléktáblát. Ráadásul egy eldugott, elnéptelenedő faluban, melyről türelmes munkával derítették ki: szebb időket is megélt már. Az 1333-tól jegyzett Hunyad megyei Tordos községben ma kevesebb, mint ötszázan élnek. Hajdan virágzó református eklézsiaként tartották számon. A 19. század elejére ugyan meggyérült a gyülekezet, de még mindig vonzónak bizonyult a tudós sárospataki tanárnak, Sipos Pálnak, aki a csendes alkotói lehetőség reményében választotta a tordosi lelkészi állást. Ekkor már a Berlini Akadémia aranyérmét tudhatta magáénak, és matematikusi munkásságát további felfedezések, sikerek koronázták a tordosi parókia falai között. 1816-ban bekövetkezett halála után azonban Sipos Pál emléke méltatlanul háttérbe szorult. Munkásságának kutatását a Diaszpóra Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és ennek szászvárosi elnöke, Fülöp Júlia kezdte el, de a matematikus lelkész emlékezete többnyire tudományos berkekbe szorult. 2015-ben azonban a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum akkoriban hetedikes diákjai az Örökségőrzők mozgalom keretében a tordosi református templomot fogadták örökbe. Lelkes kutatásaik során, Orbán Juliánna osztályfőnök vezetésével fedezték fel az ide kötődő nagy neveket: a tordosi őstelepet feltáró Torma Zsófia régésznő munkásságát, illetve Sipos Pál lelkész–matematikus emlékét. A diákok nem riadtak vissza a levéltári kutatástól sem és interjút készítettek a tordosi beszolgáló lelkésszel, illetve immár nyugalmazott elődjével. A megszerzett információt pedig a modern technika számos eszközével igyekezetek népszerűsíteni, hogy ismertté tegyék a kicsiny tordosi templom történetét és az itt élt nagynevű tudósok munkásságát. Tevékenységüknek kiemelkedő momentuma volt a Sipos Pál Társaság megalapítása, melynek első célkitűzései között szerepelt egy emléktábla-állítás a tordosi templomban. Így kerülhetett sor a 7. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával az ünnepélyes táblaavatásra, melyen a lelkes dévai diákok mellett meghívottként vettek részt a Diaszpóra Alapítvány vezetői, Vetési László és Jenei Tamás lelkipásztorok, Zsargó János Hunyad megyei esperes, a magyar közösség megyei elöljárói, illetve sokan azok közül, akik fontosnak tartják történelmi, kulturális örökségünk ápolását. A táblaavatást ünnepi istentisztelet előzte meg, melyen Jenei Tamás, Hunyad megyei kötődési lelkipásztor Isten felé irányította a fiatalok figyelmét, felszólítva őket, hogy mindent, amit tesznek, a végső cél tudatában tegyék. Sipos Pál emlékét, illetve a dévai diákok lelkes munkáját méltatta Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, majd Zsargó János Hunyad megyei esperes szólt az egybegyűltekhez, kiemelve a Sipos Pál életében harmonikusan összefonódó hitet és a tudomány iránti érdeklődést. Ezt az utat ajánlotta a fiatalok figyelmébe is. A tordosi templomot örökbefogadó diákok nevében elsőként Orbán Juliánna osztályfőnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd maguk a diákok szólaltak fel, beszámolva tevékenységükről, és ismertetve Sipos Pál életútját. Sipos Szabolcs, beszolgáló tordosi lelkész az 1816-os egyházi anyakönyvet hozta el az ünnepi alkalomra, melyben feltehetően ott szerepel Sipos Pál tudós-lelkipásztor temetésének bejegyzése. Sírhelyét azonban egyelőre nem sikerült beazonosítani. Ez a feladat még a diákokra vár, akárcsak a tíz lélekre apadt tordosi gyülekezet rendszeres látogatása, a templomnak és környékének gondozása. Az eddigi munkájuk gyümölcseként elhelyezett márvány emléktáblát Zsargó János esperes és Anderlik Patrick, a Sipos Pál Társaság elnöke leplezte le. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2017. február 6.Ökumenikus imahét DévánKrisztus szeretete megbékélésre szólít Február 5-én úrvacsorával egybekötött istentisztelettel zárult az ökumenikus imahét Déván. Rátoni Csaba református lelkipásztor kezdeményezésére az idei istentiszteleti alkalmak a valós ökumené szellemében zajlottak, az Istennel, magunkkal és egymással való megbékélésre fordítva a figyelmet. A január 29. és február 5. között megtartott istentiszteleteken különböző felekezetű lelkipásztorok hirdettek igét, arra buzdítva hallgatóságukat, hogy merjenek Istenben bízni, engedjék, hogy az Úr kegyelme megváltoztassa életüket, hogy erőt nyerjenek lebontani a fájdalomból, elégedetlenségből, önzésből, vádaskodásból és sok más emberi gyarlóságból épített falakat, megbéküljenek Istennel és egymással. Az imahetet Rátoni Botond kisgalambfalvi református lelkipásztor nyitotta meg, majd dévai és környékbeli lelkészek szolgáltak: Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkipásztor, Albert Leánder OFM és Főcze Bonaventúra OFM, dévai plébános, Csontos József pünkösdi lelkész, valamint Szász Zoltán, Sipos Szabolcs és Rátoni Csaba református lelkipásztorok. Az istentiszteleti alkalmakon a jelenlévők betekintést nyerhettek a szolgálatot végző lelkipásztor hivatásába, illetve az illető gyülekezet életébe. Rövid műsorral gazdagította az alkalmakat a pünkösdi gyülekezet zenekara, Ursu Vladimir énekes, a dévai református ifjúsági és bibliaórás kórus, a dévai Szent Ferenc Alapítvány zenekara, a Téglás Gábor Elméleti Líceum kórusa. A gyülekezeti tagok hozzájárulásával valamennyi alkalom szeretetvendégséggel zárult. A minden esti finom kalács, sütemény és meleg tea külön örömet jelentett a nap mint nap hűségesen jelen lévő gyermekek számára. Rátoni Csaba lelkipásztor valamennyiüket külön oklevéllel tüntette ki a vasárnapi záró istentisztelet alkalmával. Az ökumenikus imahétről Csatlós Erzsébet és Orbán Ioana munkája nyomán rendszeres fotós tájékoztatás került fel a világhálóra. A lelkipásztorok igehirdetése összefoglalva elolvasható a Dévai Református Egyház közösségi oldalán. Az ökumenikus imahét minden bizonnyal hozzájárult a résztvevők lelki épüléséhez és érezhető nyitást, közeledést jelentett a dévai kisközösségek számára. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2017. március 14.Március idusára emlékeztek SzászvárosonA közösség megélése jövőbe mutat Reményteli szép ünnepséggel indult idén a március 15-i megemlékezések sora Hunyad megyében. Vasárnap a szászvárosi református vártemplom tanácstermében Sipos Szabolcs lelkipásztor hirdetett igét, majd köszöntötte az egybegyűlteket, megemlékezve Fülöp Júliáról, aki hosszú évekig a szászvárosi magyarság lelkeként kutatta, ápolta a helyi értékeket és ünnepségek alkalmával mindig tartalmas előadásban osztotta meg tudását. – Idén immár harmadik éve hiányzik a szászvárosiak március 15-i ünnepségéről, de nagy történelmi hőseink mellett rá is emlékezve igyekszünk helyt állni, úgy szervezni közösségi életünket, ahogyan ő is tenné – fogalmazott Sipos Szabolcs lelkipásztor. Fülöp Júlia közösségépítő munkáját fia, Fülöp Béla, helyi RMDSZ elnök igyekszik folytatni. Ő vállalta idén is az ünnepségen a történelmi felvezetést, felvázolva az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc főbb mozzanatait, politikai hátterét, történelmi vonatkozásait. Előadását követően Kun-Gazda Kinga-Viola megyei és dévai RMDSZ nőszervezeti elnök piros-fehér zöld kokárdával ajándékozta meg a jelenlévőket, majd felcsendült a magyarok Világhimnusza. A megemlékezésnek üde, reménykeltő mozzanata volt a két helybeli gyermek Petőfi-szavalata. Maniu Noémi A magyar nemzet című verset olvasta fel, az alig öt és fél esztendős Sipos Robert pedig igazi gyermeki elszántsággal szavalta a Nemzeti dalt. Az ünnepségen meghívottként jelen lévő Winkler Gyula EP-képviselő a gyermekek reménységet sugárzó jelenlétéhez, szavalatához kapcsolódva elmondta: számára a nemzeti ünnepek sorában kiemelt helye van március 15-ének. Mert ez ünnep a reménységről szól, itt a dél-erdélyi szórványban is. – Kétségtelen, hogy a demográfiai mutatók nem túl szívderítőek. Hunyad megyében a kilencvenes évek elején 35 ezres magyar közösségről beszéltünk, aztán 27 ezerről, ma körülbelül 15 ezerről. És aki pusztán tudományosan számol, az pontosan meg szokta mondani, hogy mikor fogyunk el egészen. Én azonban nem hiszek az ilyen lineáris folyamatokban. Tudom, hogy van egy akarat, ami fölöttünk dönt és történelmi példák sora bizonyítja számomra, hogy a tudomány által előrevetített folyamatok egészen váratlan fordulatot vehetnek – mondta az EP képviselő, majd hozzátette: – Hogy hogyan alakul a jövőnk Déván, Piskin, Szászvároson, Vajdahunyadon és megannyi dél-erdélyi településen, az a puszta számokon túl nagymértékben rajtunk múlik. Amíg együtt tudunk emlékezni a szabadságért, anyanyelvért, becsületért életüket áldozó hőseinkre, amíg rájuk tekintve együtt tudunk cselekedni, amíg egyszerre mosolyodik el a szívünk egy-egy kisgyermek szavalatán, addig közösségként többek vagyunk a fogyatkozó számú egyének gyülekezeténél. Ha ennek tudatában éljük meg mindennapjainkat, akkor képesek vagyunk tovább építkezni, és sok szép fejezettel gazdagítani a dél-erdélyi magyarság történetét – fogalmazott a képviselő. Felszólalását követően Nemzeti imánk eléneklésével zárulté a megemlékezés, majd a gyülekezet jóvoltából szeretetvendégségre került sor. Vasárnap délelőtt a dévai református gyülekezetben is megemlékeztek a magyar forradalomról és szabadságharcról. A Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjainak műsorát követően a hagyományhoz híven megkoszorúzták a református temetőben álló honvédsírt, illetve emlékoszlopot. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 15.Emlékek és tervek keltek életre a falubálonLozsád élni akar! Harminc esztendős szünet után került sor hétvégén egy igazi bálra a Hunyad megyei Lozsádon. A falu 700 éves fennállásának megünneplésére készülve merész revitalizációs terveket szövöget. – Talán pillanatnyilag merésznek, akár vakmerőnek tűnhet e vállalkozás, melyet Lozsád revitalizációja néven hirdettünk meg. A falu azonban 700 éves múlttal rendelkezik, illetve különleges hagyományokkal, melyeket mindenképp érdemes feléleszteni. Jelenleg száz körüli magyar embert tartanak itt számon, de sokan közülük a szomszédos településeken élnek, dolgoznak, illetve gyakori a külföldön dolgozó fiatal is. Így nehéz előre megjósolni, hogy e projektnek milyen dinamikája lesz demográfiai szempontból. Azt azonban tapasztalatból állíthatom, hogy Lozsádon még van akkora a közösség, hogy jövőt tudjon építeni. Ehhez elsősorban a szervezettséget kell magasabb szintre emelni – gazdakör megalakítását tervezzük, hiszen a mezőgazdasági támogatások, magyarországi együttműködések révén gazdasági dimenziót is kaphat a revitalizáció. De fontosnak vélem a hasonló létszámú román közösséggel való együttműködést is, a helyi és megyei tanács támogatását és természetesen az EU-s lehetőségek kiaknázását is. Ilyen vonatkozásban már elmondható, hogy uniós pénzből épül ki a falu vízhálózata, az utak le vannak aszfaltozva, tehát egy lakható környezetről beszélünk. Mindenképp el kellene készíteni a falu monográfiáját is, és tudományos igényességgel feltérképezni a feledés szélére sodródott hagyományokat, illetve a sajátos lozsádi nyelvjárást – sorolta a terveket egy szuszra Winkler Gyula EP-képviselő, megyei RMDSZ elnök, Lozsád revitalizációjának ötletgazdája és fő támogatója, hangsúlyozva, hogy valamennyi megvalósításra váró elképzelés a faluban kell gazdára találjon. Lozsádon meglehetősen elöregedett a lakosság. Van azonban aki fantáziát lát a projektben, és szívvel-lélekkel az ügy mellé áll. – Lozsád nagy múltú falu. Eredetileg a Maros völgyén kanyargó főút mentén volt a település, a mai Pad helyén, aztán a tatárjáráskor a lakosság felmenekült a dombok közé, sűrű erdős vidékre. Gazdálkodásból éltek, a falu szépen gyarapodott. Az 1850-es években 1108 lakosa volt, melyből 801-en vallották magukat reformátusnak. Szép középkori templomunk volt, melyet bő száz éve újjá kellett már építeni. Gyermekkoromban még a románok is magyar iskolába jártak. Aztán az 1960-as évek végén megszűnt az iskola, ma már az egész községben egyetlen óvoda és elemi működik – foglalja össze a falu történetét Székely Attila, RMDSZ tanácsos és egyházi gondnok. A mai lozsádi életről mesélve fátyolosodik a hangja. A fiatalok szinte mind elköltöztek, vagy a közeli városokban dolgoznak. Van még pár egyéni gazdálkodó a faluban, de jól jönne az összefogás, másképp lehetne értékesíteni a termést, ha együtt próbálkoznának a gazdák. – Azért is tartottuk fontosnak e bál megszervezését, hogy az emberek eljöjjenek, találkozzanak, felelevenítsük, hogy is volt rég és megbeszéljük, mit tudnánk tenni a jövőnk érdekében – kapcsolódik a beszélgetésbe Kiss Endre, aki már készítgeti is az egyházi tulajdonban lévő régi iskolaépület felújítási tervét. Kápolnává szeretnék alakítani az ingatlant, melyet a falu teljes közössége használhatna. Kiss Endrének hagyományélesztés terén is vannak elképzelései. A falu történetét, folklórját többen kutatták. – A 20. század végén még petrozsényi diákok is jöttek, beszélgettek az idősekkel, összeírták a különleges tájszavakat. Aztán Zudor Endre tanár úr foglalkozott sokat a falu történetével, az utóbbi időben Vetési László szórványmissziós lelkész jött többször is a faluban, diákok, szakemberek kíséretében. Bő egy évtizede egy falunkbeli házat elvittek a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. És nem olyan régen felkeresték édesanyámat, hogy meséljen a lozsádi kertről, mert ezt is szeretnék valahol megörökíteni – mondja Kiss Endre. Székely Attila a tájszavakat próbálja emlékezetéből előcsalogatni, merthogy a faluban a padlást csak padnak mondják és a kiejtésbeli hangsúly is egészen sajátos. – Volt egy érdekes lozsádi tánc is, a lin. Ma már senki sem járja. Ha mulatság van vagy esküvő, esetleg a csárdást ropják. De van még egy idős néni a faluban, aki ismeri ezt a táncot. Szándékunkban áll őt is kikérdezni – mondja a helyi RMDSZ elnök, aki belátja: hagyomány, kultúra, gazdaság terén egyaránt sok lenne a tennivaló a faluban. A falu monográfiájának összeállításában sokat segíthetnek az utóbbi évtizedekben sorra itt szolgáló lelkészek, akik szintén eljöttek a hétvégi bálba. Albert István nyugalmazott esperes a hetvenes években még állandó lelkészként szolgált a gyülekezetben. Kun Árpád lelkipásztor is hosszú évekig szolgált Lozsádon. Ma Sipos Szabolcs szászvárosi lelkipásztor havonta két alkalommal tart istentiszteletet a felújításra szoruló százsztendős templomban. A gyülekezet a több száz éve álló papi lakot is szeretné újraépíteni. – A falai düledeznek, a tetőszerkezet megomlott. Új parókiaépületre lenne szükség – állítja a gyülekezet gondnoka. Miközben múltat emlegetünk, s jövőbetekintő tervek kapnak szárnyra, a dévai Szőts testvérek és Domokos Balázs hangszerein megszólal a muzsika, s a szépen felújított falusi kultúrház nagytermében, udvarán egyre többen gyülekeznek. – 120 felnőtt és 13 gyermek jelentkezett be a bálra. Sokan közülük már csak évente egy-két alkalommal jönnek haza Lozsádra. Nagy szeretettel fogadjuk őket, tombolát is szerveztünk, zenekart fogadtunk, hogy megadjuk a módját a bálnak – mondja Székely Attila, s az érkezők között tisztelettel köszönti a falu polgármesterét, Botescu Adinelt is. A szépen terített asztalok mellett megoldódnak a nyelvek. Magyar és román szavak keverednek és a bálozók szemmel láthatóan jól érzik magukat Lozsádon. A gyermekek is hamar birtokba veszik a jókora udvart. – Én bízom abban, hogy lassan újraéled a falu és 2020-ban, Lozsád 700 éves fennállásának megünneplése nem csupán egyszeri nagy rendezvényről szól majd, hanem egy kis külső segítséggel és a közösség szervezettségi fokának emelésével már életképes fejlesztésekről, jövőbeni tervekről beszélhetünk – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
